Kormánygaranciát kap a Balatonring beruházója

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Megkapja az állami garanciát a szükséges hitel felvételéhez a sávolyi gyorsasági-motoros-versenypálya spanyol beruházója, így a válság ellenére megépülhet a Balatonring, amely 2019-ig elnyerte a MotoGP versenyek rendezési jogát - jelentette be Ujhelyi István és Suchman Tamás, a kiemelt beruházás két mentora kedden Sávolyon.

Suchman Tamás a térség szocialista országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy a napokban meghozott kormánydöntés értelmében a Balatonring építőjének maximum 15,3 milliárd forintnyi hitelfelvételéhez nyolcvan százalékban vállal üzleti alapú garanciát az állam. Suchman Tamás hangsúlyozta, a projektet kiemelten kezeli az állam, ami első körben gyorsított, de szigorú hatósági eljárást jelentett. Magánberuházásról van ugyan szó, de az állami szerepvállalás miatt a nyilvánosság rendszeres tájékoztatásával, és továbbra is szigorú ellenőrzések mellett kell, hogy folytatódjon - tette hozzá. A politikus kitért arra is, hogy a beruházó teljesítette eddigi vállalásait, és az építkezés mintegy 25-30 százalékát már saját erőből teljesítette.

Először 2007 nyarán vetődött fel annak a lehetősége, hogy Magyarországra hozzák az egyre népszerűbb, és egyre nagyobb tömegeket mozgató gyorsasági motoros világverseny-sorozatot. A Sedesa és Grupo Milton vezette spanyol konzorcium vállalta, hogy a Somogy megyei Sávolyon megépíti a versenypályát, amelynek egy évvel ezelőtt, 2008 november 6-án rakták le az alapkövét. Az eredeti tervek szerint rohamtempóban folyt volna az építkezés, és 2009 őszén már megrendezték volna az első versenyt, de a válság többször átírta a forgatókönyvet.

A beruházó jelentős hitelt igényelt a Magyar Fejlesztési Banktól a 80-90 millió eurósra tervezett pálya megépítéséhez, azonban a hitelbírálat elhúzódott. Azért, hogy a Balatonring elkészülhessen az immár 2010 őszére tervezett világbajnoki futamig, a beruházó konzorcium október elején saját kockázatra megkezdte az építkezést a rendelkezésre álló 25-30 százalékos önerőből. A hitelezési eljárás utolsó szakaszához  volt szükség a kormánygaranciára.

Cikkajánló:

$$2194$$

$$2193$$

$$2192$$