Parking Kft.: időben elkészül a Kossuth téri mélygarázs

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Parking Kft. szerint időben elkészül a Kossuth téri mélygarázs - ez olvasható abban a nyílt levélben, amelyet Gyarmati Zoltán, a cég ügyvezetője a fővárosiaknak és Rogán Antal (Fidesz) V. kerületi polgármesternek címzett és szerdán az MTI-hez is eljuttatott.

A Magyar Nemzet szerdai számában azt írta: az eredeti elképzelések szerint már dolgozniuk kellene a munkagépeknek a Kossuth téren, hogy ott mélygarázs és új közpark létesüljön, de a fővárosi önkormányzat cége, a Parking Kft. máig nem kapta meg az építési engedélyt, mert csak hiányos tervdokumentációkat tudtak beadni. A lap szerint így éveket késhet a beruházás.

A Parking Kft. levele szerint mire Magyarország 2011-ben az Európai Unió soros elnöki tisztét betölti, képesek lesznek átadni a teret. A társaság azt is közli: minden engedélyt megszereztek az építési engedély kiadásához.

Ugyanakkor értetlenül állnak a V. kerület építési osztály vezetőjének döntése előtt, amely megszüntette az építési engedélyezési eljárást. "A kért hiánypótlásnak maradéktalanul eleget tettünk, elismerjük, pár nap késéssel. De ezt kezelhette volna kifejezetten az ügy jelentőségére tekintettel, erre az általa hivatkozott jogszabályok lehetőséget adnak" - írják. A Parking Kft. ezért fellebbezni akar a kerület hivatalának döntése ellen. A levél szerint ha a kerület jegyzője a fellebbezést kedvezően bírálja el, akár a jövő héten kiadható az építési engedély.

A Parking Kft. azt írja: az előkészületi munkák idén decemberben kezdődnének, az átadásra pedig 2010 novemberében kerülne sor. A fenti határidőket a beszerzési eljárásban résztvevő generálkivitelezők maradéktalanul vállalták.

"Amennyiben politikai megfontolásokból nem állnak az ország főterének megújítása útjába, akkor 2010. december 31-ig garantáltan elkészül a 540 férőhelyes mélygarázs, a látogatóközpont és a közpark" - olvasható a levélben.

Cikkajánló:

$$2198$$

$$2197$$

$$2196$$