KSH: erősen csökkent a kiadott építési engedélyek száma

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az idén szeptember végéig több mint 20 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt, egy százalékkal kevesebb, mint 2008 azonos időszakában, és 23 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt, ami 26 százalékkal kevesebb, mint a múlt év első 9 hónapjában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

A harmadik negyedév adatai erőteljesebb visszaesést mutatnak: az előző év harmadik negyedévéhez viszonyítva 23 százalékkal csökkent a használatba vett lakások száma, és 40 százalékkal az új engedélyeké. Az év első felében 13 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt, s ez az adat még 16 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, de az építési engedélyek száma már az év első felében is 16 százalékkal visszaesett a bázishoz képest.

Az építkezések területi megoszlását tekintve tovább nőtt a főváros szerepe, 31 százalékát adja az országos lakásépítésnek, Pest megyével együtt 55 százalékát. Az idén szeptemberig használatba vett lakások adatai szerint Budapesten 6.262 lakást adtak át, ami csaknem négy százalékkal több az egy évvel ezelőttinél. Pest megyében 19 százalékos, Fejérben 20 százalékos a növekedés, ugyanakkor Borsod-Abaúj-Zemplémben öt százalékos, Bács-Kiskunban 14 százalékos, Hajdú-Biharban 45 százalékos csökkenést rögzített a KSH.

A statisztikai jelentés megállapítja, hogy a visszaesés főleg a lakossági építkezések számaiban tükröződik: 2009 első kilenc hónapjában a természetes személyek megrendelésére, illetve saját használatra 8 százalékkal kevesebb lakás épült, míg vállalkozások által 5 százalékkal, értékesítési céllal 6 százalékkal több készült, mint az előző év hasonló időszakában.

Az építtetői körben a korábbinál némileg nagyobb részt képviselnek az önkormányzatok: 130 lakást építtettek. Növekedett a bérlakások száma, 250 lakás készült ilyen céllal. Az új lakások átlagos nagysága 90,6 négyzetméter, jelentősen nem változott 2008-hoz képest.

A csökkenő lakásépítésen belül nőtt az építőipari kivitelezés szerepe, s a lakosság házilagos kivitelezése már alig 14 százalékot képvisel.

Cikkajánló:

$$2209$$

$$2208$$

$$2207$$