Új elkerülő útszakasz épül Hatvanban

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Új elkerülő út épül Hatvanban a helyi Bosch üzem, vagyis a város ipari parkja, illetve a 21-es számú főút között - tájékoztatta az MTI-t a település polgármestere.

A 280 millió forint beruházásával 2010 tavaszára megvalósuló egy kilométeres szakasz észak felől kerüli meg a várost - közölte Érsek Zsolt.

Az önkormányzat a belváros tehermentesítésén túl azt várja az útépítéstől, hogy lehetőség nyílik a mentén új logisztikai beruházások megvalósítására - tette hozzá.

Mint elmondta: az első 600 méter hosszú szakaszt, amelyhez kapcsolódik egy körforgalom is, teljes egészében önkormányzati forrásból építik ki a 21-es út és a Bercsényi út között.

A 120 millió forint becsült költségű második, mintegy 500 méter hosszú ütem megvalósítása érdekében pályázatot nyújtottak be az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanácshoz, de ha ez eredménytelen lesz, akkor saját költségvetésük terhére fejezik be a beruházást - mondta a 25 ezer lakosú település polgármestere.

Cikkajánló:

$$2212$$

$$2211$$

$$2210$$