Várgesztesi önkormányzat: nem fatuskókra költötték a támogatást

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Cáfolja a várgesztesi önkormányzat azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a település a tíz fatuskóból álló "kerékpáros pihenőre" költötte az európai uniós támogatást. A település az MTI Önkormányzati Sajtószolgálatának honlapján kedden közölte: a pénzt a falu központjának rendbetételére fordították.

Menoni Gabriella független polgármester közölte: a projekt a leromlott állapotú faluközpont rendbe hozását, parkosítását szolgálta, illetve meg kívánták teremteni egy kerékpáros pihenőhely kialakításának a lehetőségét.

Pénteken több sajtótermékben is megjelent, hogy egy beruházás során tíz fatuskót telepítettek a várgesztesi községháza közelébe 3,2 millió forintért, amelyből 2,6 millió forint volt az uniós támogatás.

A polgármester akkor azt mondta, hogy a pénzből megtörtént a gazos terület tereprendezése, egy romos épületet lebontottak, a területet füvesítették, növényeket ültettek, valamint padokat helyeztek ki, azaz a vidékfejlesztésre kapott pénzt arra fordították, amire a közösség szánta.

Az önkormányzat közleménye szerint a megtévesztő híresztelés alapját egy helyi lakos bejelentése okozta, aki a tíz fatuskóról egy fényképet juttatott el az egyik internetes portálnak, amely annak ellenére, hogy a polgármestertől kért és kapott információt, a fotót szenzációkeltésre alkalmas szöveg kíséretében közölte.

Cikkajánló:

$$2211$$

$$2210$$

$$2209$$