Jó ütemben halad a pécsi tudásközpont építése

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Jó ütemben halad a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházása, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont építése. A munkaterületen tartott csütörtöki szemlén a kivitelezők, a baranyai önkormányzat és a Pécsi Tudományegyetem képviselői is úgy vélték: az ingatlan elkészül a jövő nyári határidőre.

Az építők a helyszínen arról tájékoztatták Hargitai Jánost, a megyei önkormányzat elnökét és Gábriel Róbertet, az egyetem rektorát, hogy az épület készültsége 15 százalékos, a kivitelezésen egyidejűleg dolgozó mintegy 180 ember jelenleg a második és a harmadik szint szerkezeti munkáit végzi.

Az elmúlt hetek kedvező időjárásának és annak köszönhetően, hogy az alapozásnál rendkívüli körülmény nem merült fel, a kivitelező eredeti terveihez képest két héttel előbbre tart.

A tudásközpont alapkövét szeptember 16-án helyezték el az építkezésre kijelölt belvároshoz közeli területen. A mintegy 4,6 milliárd forintból, európai uniós támogatással épülő, 13 ezer négyzetméteres létesítmény Pécs, valamint a régió információs és dokumentumigényét szolgálja majd, de alkalmas lesz közösségi, kulturális és szabadidős programok befogadására is. Átadását 2010 nyarára ígérte a Gropius Zrt.

A Kaptár névre keresztelt négyemeletes épületbe költözik a jelenlegi városi, a megyei könyvtár, a PTE központi, állam- és jogtudományi, továbbá közgazdaságtudományi karának könyvtára. Az ingatlanban két, egyenként 200 férőhelyes előadótermet és egy 150 embert befogadó konferenciatermet is kialakítanak.

Cikkajánló:

$$2222$$

$$2221$$

$$2220$$