KDNP: még drágább lehet a Margit híd felújítása

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A beruházás körüli szabálytalanságok miatt még többe kerülhet a Margit híd felújítása a fővárosnak - mondta Bagdy Gábor, a KDNP fővárosi frakciójának vezetője pénteki sajtótájékoztatóján.

A frakcióvezető, aki egyben a nagy értékű beruházások vizsgálatára létrehozott ideiglenes bizottság elnöke is, elmondta: egyelőre az sem biztos, hogy a főváros megkapja az uniótól azt a hatmilliárd forintot a Margit híd felújítására, amire pedig számítanak.

"A beruházás kapcsán mindent elrontottak, amit el lehet rontani" - fogalmazott Bagdy Gábor, aki szerint így fordulhatott elő, hogy az eredeti 13 milliárd forint helyett ma 30 milliárdba kerül a dunai átkelő felújítása.

A frakcióvezető szerint már a 13 milliárd forintos költségek elfogadásánál sem volt olyan műszaki tartalom, amelynek ez megfelelt volna, ezért felvetődik a gyanú, hogy a közgyűlést megtévesztették.

Emlékeztetett arra, hogy a tender kiírásával is késtek, viszont a kivitelezési határidőket nem rövidítették le, így a kivitelezők sokkal többet kértek a munkáért.

Bagdy Gábor szerint egyértelműen politikai oka van annak, hogy a beruházás határidejét igen szűkre szabták, s ez is a költségeket növelte, hiszen a vállalkozók eleve beépítették a kötbért az áraikba. Akár 4-5 milliárd forinttal lehet így drágább a felújítás - tette hozzá.

Cikkajánló:

$$2221$$

$$2220$$

$$2219$$