Átadták a szekszárdi inkubátorház első csarnokát

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Átadták pénteken az épülő szekszárdi inkubátorház első csarnokát, amelyet a szigetelőanyag-kereskedéssel foglalkozó budapesti Lambda Systeme Kft. bérel a Tolna Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványtól.

 A 65 millió forintos beruházással épült, 590 négyzetméteres raktár és iroda egy háromrészes épületegyüttes része, amelyet az alapítvány egy 348 millió forintos projekt keretében, a Dél-Dunántúli Regionális Program 50 százalékos támogatásával létesített - tájékoztatta Köpencezei István  projektmenedzser az MTI-t.

A szekszárdi ipari parkban épülő, összesen 2432 négyzetméter alapterületű inkubátorház másik két csarnoka várhatóan november végén készül el, a projekt 2010. februárban zárul.

Pataki Mihály, a Lambda Systeme Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: az idén várhatóan 9,2-9,3 milliárd forintos árbevételt elérő cég tizedik vidéki telephelyét nyitotta meg Szekszárdon.

Az éves szinten kétmillió négyzetméter gipszkartont és közel kétszázezer köbméter hőszigetelő anyagot forgalmazó kft. vezetője a szekszárdi telephelytől további bővülést vár, elsősorban a homlokzatszigetelő anyagok forgalmában.

Cikkajánló:

$$2225$$

$$2224$$

$$2223$$