Kormányszóvivő: kiemelt projekt lett Békéscsaba belvárosának felújítása

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Kiemelt projektté nyilvánította Békéscsaba belvárosának felújítását a kormány, és biztosítja a beruházás 1,9 milliárd forint összköltségének mintegy 60 százalékát.

Szollár Domokos kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón elmondta: a projekt keretében teljesen megújul Békéscsaba történelmi főtere, több lesz a zöldterület, illetve az olyan hely, amelyet kizárólag gyalogosok használhatnak majd.  

Hozzátette, hogy a beruházás megvalósulása után kisebb rendezvények és sportesemények megtartására is alkalmassá válik a Szent István tér. A szóvivő kitért arra: a fejlesztés várhatóan 2011 közepére készül el és azon túl, hogy növeli a város turisztikai vonzerejét, munkahelyeket is teremt.

Szollár Domokos emlékeztetett arra, hogy a szerdai kormánydöntéssel együtt összesen 20 megyei jogú város fejlesztési beruházása kapott már zöld utat.

Mint mondta: néhány helyen - például Győrben, Sopronban, Miskolcon és Szolnokon - már a támogatási szerződést is megkötötték. Összegzése szerint 2013-ig a városrehabilitációs célra rendelkezésre álló 270 milliárd forint uniós forrásból eddig mintegy 100 milliárd forint felhasználásáról született döntés.

Cikkajánló:

$$2232$$

$$2231$$

$$2230$$