Egymilliárd forintos útmegújítás

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával újult meg Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi térségében a Serényfalva-Ragály, és a Sajókaza-Aggtelek-Szín közötti négyszámjegyű út, a több, mint egymilliárd forintba került beruházást szalagátvágással Kiss Péter társadalompolitikai miniszter adta át Ragály községben csütörtökön.

Kilenc kistelepülés mintegy négyezer lakója a közvetlen haszonélvezője az uniós támogatással kivitelezett egymilliárd forint értékű beruházásnak, amely révén 46 kilométer hosszúságban újult meg a két alsóbbrendű út a megyében.

Kiss Péter az avatáson azt mondta: a világörökséghez tartozó Aggteleki karszt megközelítése is lényegesen jobbá vált, a beruházás idegenforgalmi szempontból is jelentős.

Nagyon fontos turisztikai térség, a világörökség részeként nyilvántartott aggteleki terület elérhetősége válik ezáltal könnyebbé, az európai színvonalú infrastruktúra elérkezett ide is, és ez az itt élők mindennapjai is komfortosabbá válnak a jó úthálózattal - tette hozzá Kiss Péter, aki szerint helyesnek bizonyult, hogy az ország az infrastruktúra fejlesztésére az elmúlt években hazai és uniós forrásokból milliárdokat költött.

A kivitelezést - pályázat útján - a Colas Építő Zrt. nyerte és végezte, a munka májusban kezdődött, és most fejeződött be.

Országosan a regionális operatív programok 2007–2008-as akciótervében Magyarország hét statisztikai régiójában összesen 183 útszakasz felújítására nyílik lehetőség 2008–2009-ben, 73 projekt keretében több mint 1100 kilométeren, 50 milliárd forintból.

Cikkajánló:

$$2237$$

$$2236$$

$$2235$$