Újabb gyárat épít Kínában a BMW

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Felépíti második gyárát Kínában a német BMW AG, amely idén már októberre teljesítette az év egészére szóló értékesítési tervét az ázsiai országban.

A világ vezető luxusautógyára az első tíz hónap során 72 ezer darabot adott el Kínában a vállalat nevét viselő autókból, ami több a tavalyinál és a 2009-es tervben szereplőnél is. A társaság csütörtökön közölte: jövőre elkezdi második kínai gyárának építését. Az 560 millió eurós beruházásban a partner a Brilliance China Automotive, amely a 2003-ban felavatott első kínai BMW-gyár létrehozásában is együttműködött a müncheni konszernnel.

A beruházás helyszíne az északkelet-kínai Senjang (Shenyang), ahol az első üzem épült. A meglévő gyárat bővítik, így a 2012 elejére elkészülő új üzemmel együtt évi 100 ezer darabra bővül a BMW kínai termelőkapacitása a jelenlegi 41 ezerről.

Kína már most a BMW negyedik legnagyobb felvevőpiaca, és a jelenlegi tendenciák alapján a kereslet további bővülésére lehet számítani, csakúgy, mint az angol rövidítéssel BRIC-országoknak nevezett Brazília, Oroszország, India és Kína alkotta csoport többi tagjánál.

A prémium kategória más márkái is igen népszerűek Kínában, és ragyogóak a növekedési kilátások. Így például a Volkswagen-Porsche csoporthoz tartozó Audinál azt valószínűsítik, hogy legkésőbb 2013-ban Kína lesz a társaság legfontosabb felvevőpiaca, lekörözve Németországot.

Cikkajánló:

$$2236$$

$$2235$$

$$2234$$