Otthon Centrum - 30 százalékkal kevesebb tranzakció az idén

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Budapesten összesen 40 ezer ingatlan-tranzakcióra számít 2009-ben az Otthon Centrum, több mint 30 százalékkal kevesebbre, mint egy évvel ezelőtt - közölte az ingatlanközvetítő szerdán az MTI-vel.

A franchise hálózat idei tranzakciós adatbázisa alapján az árak május-június környékén tetőztek, majd a nyári csökkenést követően októberben ismét emelkedő tendenciát mutatnak. Általános árcsökkenés a piac egészére nem jellemző, csak a paneleknél egyértelmű az év egészén végigvonuló negatív tendencia.

Az Otthon Centrum eladásaiban továbbra is több mint 80 százalék a használt lakások aránya, s a nyári hitelszigorítások és áfaemelés óta az új lakáspiac visszaesése látványos. Határozottan fellendült ugyanakkor a bérleti piac; 60 ezer forintig szinte minden kiadható, a felső korlát havi 100 ezer forint, e fölött lényegében megszűnik az érdeklődés.

Valkó Dávid, az Otthon Centrum vezető elemzője szerint a lakásvásárlási hajlandóság 2010. II. félévétől indulhat erősödésnek, és a válság előtti, 2008-as ingatlanpiaci helyzet 2011. közepére térhet vissza. Emellett, a lakáspolitikában végbemenő óvatos javulás is segítheti a piacot. A hitelezési volumenek visszaesése viszont tartós lehet, de az idei évhez képest 2010-ben némi növekedésre számítanak.

Több bizonytalan tényező nehezíti ugyanakkor a jövőbe tekintést, melyek közül a legfontosabb a 2010-es parlamenti választás, ami gyakran jelentett eddig is fordulópontot a piac működésében - vélekedett Valkó Dávid.

Az Otthon Centrum háromezer ügyfelének megkérdezése alapján felmérést végzett arról, hogyan változott az ingatlanközvetítők megítélése és piaci szerepe az utóbbi évben.

Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója a közleményben hangsúlyozza, hogy a válság nem változtatott az ingatlanközvetítők megítélésén. Ezen a szűkülő piacon ugyanannyiszor fordultak végül tanácsadóhoz, mint egy évvel korábban. Budapesten átlagosan az eladások 43 százaléka zajlott közvetítőkön keresztül, a bel-pesti kerületekben ez az arány még magasabb, eléri az 50 százalékot.

Cikkajánló:

$$2244$$

$$2243$$

$$2242$$