A TriGranit bevásárló- és szórakoztató-központot épített Krakkóban

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Átadták a TriGranit fejlesztésében megvalósuló Bonarka City Center beruházás első ütemét, a bevásárló- és szórakoztató-központot Krakkóban.

A mintegy 500 millió euró beruházással három lépcsőben megvalósuló Bonarka City Center alapkövét két évvel ezelőtt tették le.  Az első szakaszban épült szórakoztató- és bevásárlóközpont  330-350 millió euróba került. A második ütemben irodaházakat, a harmadik lépcsőben a lakóparkot építenek a továbbiakban.    

Az átadást megelőző nemzetközi sajtótájékoztatón Demján Sándor, a TriGranit elnöke hangsúlyozta, hogy a Bonarka City Center az  egyik legnagyobb beruházás Kelet-Európában. A többszintes üzletközpont bruttó 120 ezer négyzetméteréből 91 ezret tesz ki a kiadott terület, amelyből 20 ezret az Auchan cég bérel. A fedett parkolóban  3.500 gépkocsi számára alakítottak ki helyet.

A nagyközönség számára szombaton nyíló üzletközpontban 270 kiskereskedelmi üzlet, 20 mozi terem,  és több mint 30 vendéglátó egység működik.

A sajtótájékoztatón Jacek Majchrowski, Krakkó polgármestere hangsúlyozta, hogy a város számára  fontos a 3.000 munkahely teremtésével járó beruházás azért is, mert egy korábban  szennyezett ipari területet tisztított meg a fejlesztő. A polgármester hangsúlyozta a központ közösségi szerepét is, mert a szórakoztató-központban a fiatalok számára a "U Siemachy" egyházi alapítvány a csellengő gyerekek számára szervez programokat.  

A TriGranit Európa egyik vezető nemzetközi ingatlanbefektetési, fejlesztési és üzemeltetési vállalata, Közép-Kelet-Európa 7 országában van jelen. A TriGranit Fejlesztési Zrt. összesen 2 milliárd euró értékben fejlesztett projekteket, és további 4 milliárd euró értékben tervez továbbiakat a következő években.

Cikkajánló:

$$2250$$

$$2249$$

$$2248$$