Csődhullám a román építőiparban

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az év kezdete óta a Romániában bejegyzett építőipari vállalkozások közel ötöde, mintegy 19.500 cég ment csődbe vagy került csőd közeli állapotba.

A szakemberek véleménye szerint az ágazatban tevékenykedő vállalkozásokat az sújtja leginkább, hogy egyre nehezebb behajtani a kintlévőségeket, a bankok pedig a korábbi éveknél sokkal szigorúbb feltételekhez kötik a hitelezést - írja a Krónika című kolozsvári napilap pénteki számában.

A csődbe ment vagy csődvédelmet kért cégek számával azonos nagyságrendű azon vállalkozások száma, amelyek vegetálnak a válság miatt. Az Építési Vállalkozók Országos Egyesületének kimutatásai szerint Romániában 100 ezer építőipari cég volt bejegyezve 2009 elején. A román Országos Statisztikai Intézet adatai szerint 59.389 építőipari vállalkozás aktív. Ezek összesen több mint félmillió embert foglalkoztatnak.

Szakértőkre hivatkozva a lap azt írja, hogy sok vállalkozás azért ment csődbe, mert bankkölcsönre alapozta a tevékenységét.

Szeptemberben a román építőipar 22,1 százalékos visszaesést mutatott 2008 azonos időszakához képest. Az Eurostat statisztikai intézet adatai szerint az Európai Unióban ez volt a második legnagyobb visszaesés az ágazatban. A legnagyobb arányú, 32,2 százalékos recesszió a szlovén építőiparban következett be. A harmadik Bulgária volt, ahol 19,7 százalékos volt a csökkenés.

A román építőipar szeptemberben még így is jobban teljesített, mint egy hónappal korábban, augusztusban ugyanis az ágazat teljesítménye 29 százalékkal volt gyengébb, mint 2008 azonos időszakában, ami a leggyengébb eredmény volt az EU-ban.

Cikkajánló:

$$2263$$

$$2262$$

$$2261$$