Innovációs park nyílik jövő tavasszal Pécsett

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Főként a megújuló energiákkal kapcsolatos fejlesztéseknek és termékgyártásnak kíván helyet biztosítani az az innovációs park, amely mintegy 250 millió forintos beruházás eredményeként jövő áprilisban nyílik a Pécshez tartozó Hirden.

Banó Anita projektmenedzser a baranyai megyeszékhelyen  tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a beruházó Aerosy Kft. az építkezés költségeinek felét a regionális operatív program pályázatán nyerte, a többit saját erőből és banki hitelből fedezi.

A cég a pénzből egy központi irodaházzá, műhellyé és csarnokká alakítja át a 2360 négyzetméteres, volt honvédségi területen álló és egykor fegyverek tárolására szolgáló épületeket, felújítja az azokhoz vezető utakat, s parkosít az ingatlanon.

Az így létrejövő innovációs parkot bérbe adja a Dél-dunántúli Kooperációs Kutatási Központnak (DDKKK), amely oda 10-15, összesen több mint 100 embert alkalmazó, megújuló energiákkal foglalkozó vállalkozás betelepülését várja, s kész arra, hogy működésükhöz szakmai hátteret nyújtson.

Sánta Imre, DDKKK igazgatója arról szólt, hogy reményeik szerint az innovációs parkban napkollektorok, fényforrások gyártása, s egyebek mellett biomassza-berendezések összeszerelése folyik majd. Megítélése szerint e modern technológiák használata az energiatakarékosság és energiafüggőség csökkentése okán egyre fontosabbá válik Magyarországon is.

Banó Anita az MTI-vel közölte: a tulajdonos a környező területek felvásárlásával 2011-re 20 hektárra kívánja növelni a park területét, s szeretné elnyerni az ipari park címet.

Cikkajánló:

$$2275$$

$$2274$$

$$2273$$