ÁSZ: több mint 50 ingatlant vásárolt az elmúlt két évben az MSZP

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az MSZP 2007-2008-ban az új székház mellett további 51 ingatlant vásárolt, összesen 1,7 milliárd forintért - olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azon jelentésének összefoglalójában, amelyben a szocialista párt elmúlt két évének gazdálkodását elemzi.

Az ingatlanok közül 39-et a vagyontörvényben szabályozott feltételekkel, részben a törvény által biztosított kedvezményes hitellel vásárolt - szögezi le az ÁSZ.

Az MSZP-nek, az APEH folyószámla kivonat szerint, befizetési késedelme, költségvetési tartozása nem volt. A párton belüli belső ellenőrzési rendszer összehangolt működése biztosította a szabályszerű gazdálkodását, de az éves beszámoló felülvizsgálatára irányult kontrollok nem tárták fel a beszámolási hibát - állítják a számvevők.

A jelentés egyebek mellett megállapította, hogy az MSZP a 2007-2008. évi gazdálkodásának beszámolóit a párttörvényben előírt határidőn belül és formában nyilvánosságra hozta, de a hatályos számlarendi előírástól és az előző évek gyakorlatától eltérően, mindkét évben az egyéb bevételek között tette közzé az önkormányzatoktól kedvezményes bérleti díjú ingatlanhasználat formájában kapott nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás 21,7 milliós, illetve 23,3 millió forintos értékét, a belföldi jogi személyektől kapott egyéb hozzájárulások helyett.

A nevesítési értékhatárt meghaladó támogatást nyújtó önkormányzatokat nem nevesítették, illetve a 2008-as beszámoló - konszolidálási hibából eredően - mind a bevételi, mind a kiadási oldalon 10,2 millió forint összegű halmozódást tartalmazott.

Az MSZP módosított beszámolói - a lényegesség figyelembevételével - megbízható és valós képet mutatnak a gazdálkodásról - hangsúlyozza az ÁSZ. Hozzáteszik: a párt elnökének azonban megfelelő belső kontrollt kell működtetnie azért, hogy érvényt szerezzen a beszámolók megbízhatósága érdekében a következetesség és lényegesség számviteli elveinek.

Cikkajánló:

$$2288$$

$$2287$$

$$2286$$