Több mint ötszáz házat adott át Olaszországban a Wolf Haus

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az osztrák Wolf Haus 513 kézházat adott át a héten 44,5 millió euró értékben a földrengés sújtotta L'aquila-ban, a házak válaszfalai a magyar leányvállalatnál készültek Kaposújlakon, ez utóbbi a magyar készház gyártók közül elsőként használhatja a CE jelölést - mondta az MTI-nek Kujáni Péter a Wolf-System Építőipari Kft. divízió vezetője.

A Wolf Haus 56 pályázó közül nyerte el az 500 lakás felépítését. A Wolf házak már bizonyítottak korábban Umbriában, vagy a sűrű szeizmikus rengéseket átélő Görögországban. A most átadott épületek is földrengés biztosak. A panelek nagy szilárdságát úgy éri el e gyár, hogy a favázak mindkét oldalára forgácslap lemezeket szögelnek, szemben a legtöbb gyártó által alkalmazott gipszkartonnal. Ez utóbbi kevésbé teszi merevvé a paneleket.

A földrengés biztos házak "A" energia osztályúak, egy szezonban egy négyzetmétert 55 kWh energiával lehet kifűteni, ez éppen egyharmada a jelenlegi magyar átlagnak.

A készház gyártók és építők közül Magyarországon elsőként, Európában pedig az elsők között, ezekben a napokban vette át a Wolf System Építőipari Kft. készház divíziója - a Wolf Haus -, az OIB (Österreichisches Institut für Bautechnik, Wien) szervezetétől az európai műszaki engedélyt, az ETA-t. Ez az engedély feljogosítja a Wolf Haus magyarországi gyártóbázisát arra, hogy gyártmányait az EU-n belül szabadon forgalmazza és ennek jelzésére a CE jelölést alkalmazza.

Cikkajánló:

$$2294$$

$$2293$$

$$2292$$