Októberben is csökkent az építőipari termelés

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az építőipari termelés volumene 2009 októberében a kiigazítatlan és munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 2,4 százalékkal csökkent a tavaly októberihez képest, míg az év első tíz hónapjában a termelés 2,7 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint szezonálisan kiigazítva a termelés októberben 0,4 százalékkal volt kisebb volt, mint az előző hónapban, míg szeptemberben 3,7 százalékkal haladta meg az augusztusit.

Az idén az első tíz hónapban folyó áron 1.590,3 milliárd forint volt az építőipari termelés értéke, míg októberben 197,1 milliárd forint. Tavaly októberben a termelés értéke 198,7 milliárd forint volt, míg 2008 egészében 1.984,2 milliárd forint.

Az idén a két építményfőcsoport termelése továbbra is ellentétesen alakul. Az épületeken végzett munkák volumene 6,6 százalékkal maradt el az előző évitől. A korábbi hónapokénál kisebb mértékű csökkenés a kereskedelmi és ipari épületeken végzett munkáknak köszönhető.

Az egyéb építményeken végzett munkák volumene ezzel szemben októberben is emelkedett: 2,1 százalékkal volt magasabb volt, mint 2008 októberében. Évkezdettől számítva az épületeken végzett munkák volumene 12,5 százalékkal mérséklődött, az egyéb építményeken végzetteké pedig 10,5 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.

Szeptemberhez viszonyítva szezonálisan kiigazított adatok alapján az épületek építése 3,7 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 4,9 százalékkal csökkent.

Októberben az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése, ami az épületépítési projektek szervezését és az épületek szerkezetkész építését tartalmazza 7,7 százalékkal csökkent 2008 azonos időszakához mérten. Az egyéb építmények építése ágazaté, ami az egyéb építmények, például utak, vezetékek szerkezetkész építését foglalja magába, viszont 2,4 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az építőipari termelés mintegy felét kitevő speciális szaképítés ágazat - amelynek zömét a szerelési és a szakipari munkák adják - termelése az évkezdettől megfigyelt jelentős visszaesés után októberben csak 2,3 százalékkal mérséklődött a KSH szerint.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene jelentősen, 17,5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. A növekedés oka az alacsony előző évi bázis mellett az októberi új szerződések volumenének emelkedése volt.

Cikkajánló:

$$2304$$

$$2303$$

$$2302$$