Végső hajrában a Sátoraljaújhelyi Kalandpark

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Zemplén Kalandpark Sátoraljaújhely történetének - volumenében, és jelentőségében is - legnagyobb idegenforgalmi beruházása, amelynek egyes részeit hétfőn adták át.

A zempléni város és a térség egyik legnagyobb jelentőségű beruházása négy teljesen új attrakciót, számos új épületet és új utat foglal magában. A sátoraljaújhelyi Magas-hegyen gazdag téli-nyári sportcentrum kialakításának első ütemét, a téli-nyári bobpályát még júliusban adták át, hétfőn pedig a központi épületet, a téli-nyári sípályát, valamint a TUBBY-t, azaz a Hó-fánk-csúszdapályát és a kalandtúraparkot vehették használatba az érdeklődők.    

A turisztikai attrakció fejlesztései között az egyik legfontosabb a téli-nyári bobpálya volt: 2275 méteres hosszúságával az ország és a térség leghosszabb pályája nyílt meg - még júliusban - Sátoraljaújhelyen, amelyet azóta több tízezren látogattak meg. A Kalandpark beruházásának teljes befejezése 2010 májusában várható - mondta az MTI-nek Szamosvölgyi Péter polgármester (Fidesz)..

Arról is beszámolt, hogy az átadott sípálya technikai jellemzői szerint a 9300 négyzetméter lefedés lehetővé teszi a négyévszakos sízést, ugyanis olyan speciális műanyag borítást kapott a pálya, amely a legkorszerűbb típusok közzé sorolandó.

Mint mondta, a már említett anyagon egy zárt, 200 méteres kanyargós, úgynevezett "TUBBY" pályán is lecsúszhatnak ezentúl az érdeklődők. A csúszda használata semmilyen tudást nem igényel, és teljesen biztonságos. A csúszást követően a gyerekek feljutását "varázsszőnyeg" típusú felvonó könnyíti.

Hozzátette: az infrastrukturális beruházásokat tekintve a Sportcentrumot egy több mint 3 kilométeres teljesen új szilárd burkolatú úton lehet megközelíteni. Az autóval érkezőket egy újjáépített, kibővített 60 gépjármű részére kényelmes parkolóhely várja. Mindemellett az érdeklődőket egy 15 állomást magába foglaló tanösvényrendszer is várja tavasztól, amely Zemplén csodálatos növény- és állatvilágát, geológiai érdekességeit, történelmi, irodalomtörténeti értékeit hivatott bemutatni, akár komplex tanóracsomagok keretében is.

Cikkajánló:

$$2315$$

$$2314$$

$$2313$$