Fidesz : Tíz évre szóló lakáspolitika

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ha kormányra kerül, akkor tíz évre szóló lakáspolitikát dolgoz ki a Fidesz, és létrehoz egy olyan szervezetet, amely "elég közel lesz" a döntéshozókhoz ahhoz, hogy megfelelően képviselje az építőipartól a lakásépítésen át az ingatlanok bérbeadásig terjedő szférát - nyilatkozta Mádi László, a Fidesz lakáspolitikusa az MTI-nek.

Középtávon nehéz elképzelni azt, hogy a kívánatos, évi 40 ezer új lakás épüljön Magyarországon, ráadásul 2010-ben biztosan 20 ezernél kevesebb lakás kap majd használatbavételi engedélyt - vázolta a várható helyzetet a politikus. A kilábalást egy olyan lakáspolitika alapozhatja meg, amely beágyazódik a gazdaság- és szociálpolitikába. Miután a gazdaságpolitika játéktere eléggé behatárolt, a forrást jól fókuszáltan kell felhasználni - emelte ki. Ilyen fókuszpont lehet a lakásfelújítás, valamint az energiamegtakarítást eredményező beruházások támogatása.

A jelenlegi helyzet szerint "nagy valószínűséggel" a Fidesz alakít kormány a tavaszi választások után - vélekedett Mádi László, jelezve: ebben az esetben az otthonteremtést érintő adórendszerhez év közben nem kívánnak hozzányúlni, de a 2011-re vonatkozó új szabályok kialakításakor már remény van arra, hogy adókedvezményt kapjanak az új lakások, akár a forgalmi- (áfa), akár pedig a személyi jövedelemadóban.

A bérlakásépítés lehet a másik kitörési pont, de annak az elindításához valószínűleg állami támogatás is szükséges. Két járható út létezik: vagy a lakbérhez, vagy pedig a bérlakásépítéshez ad az állam támogatást.

A Fidesz egy tízéves lakáspolitikát dolgoz ki - jelentette ki Mádi László. Mint mondta: ez lesz a jövő év legfontosabb feladata ezen a téren. Szerinte két akut problémát is örököl az új kormány. Az egyik a devizahitelek ügye, amelyhez szorosan kapcsolódik a kilakoltatás veszélye. A másik az építőipar problémája: ez pedig a lánctartozás - sorolta.

A polgári kormány a lakásépítést együtt fogja kezelni az építőiparral és a teljes ingatlanszektorral, beleértve a bérbeadást is. Az otthonteremtést elősegítő, az építésügyet ellenőrző feladatra viszont egy ütőképes központi szervezetre van szükség, mely egyfelől szolgáltat, másfelől azonban hatóságként is működik - fejezte be Mádi László.

Cikkajánló:

$$2328$$

$$2327$$

$$2326$$