Augusztusra épül fel a fényeslitkei ipari-logisztikai park

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Letették az alapkövét pénteken a 4,4 milliárd forintból megvalósuló, mintegy 160 hektáros Fényeslitke-Komoró közti intermodális ipari-logisztikai parknak. A létesítmény - amely része a 32,5 milliárdos Záhony térségi komplex gazdaságfejlesztési programnak - várhatóan idén augusztusra készül el.

Az új ipari park felépítése lehetővé teszi a keleti és nyugati irányból érkező áruforgalom lebonyolítását, átrakását és kezelését, valamint a szolgáltató tevékenységek létrehozását. Továbbá lehetőséget biztosít a keleti országok - elsősorban Oroszország és Kína - befektetőinek, hogy az európai gazdasági térségben állíthassák elő áruikat - mondta el Németh Imre, hozzátéve, hogy akár már a jövő év elején elkezdődhetnek ezek a beruházások.

Kálnoki Kis Sándor, a záhonyi térség beruházásainak összehangolásáért felelős miniszterelnöki megbízott az MTI kérdésére közölte: ukrán oldalról egy nagy logisztikai cég, ipari üzem betelepülése várható, de szó van egy energetikai létesítmény felépítéséről is. A területre emellett már korábban jelezte betelepülési szándékát az ukrán Vorskla Steel cégcsoport, amely a tervek szerint 170 milliárd forintos befektetéssel egy közel ezer dolgozót foglalkoztató acélhengerművet építene fel.

A miniszterelnöki megbízott tájékoztatása szerint a záhonyi nagyprojekt keretében már zajlanak a mintegy 20,5 milliárd értékű vasút-, és a 7,2 milliárdos közútfejlesztések is. Egy márciusban beinduló közbeszerzés megvalósulása esetén a fejlesztések újabb szakaszba léphetnek, így a vasúti beruházások a jövő év közepére, míg a közúti fejlesztések 2011 végére fejeződhetnek be - közölte Kálnoki Kis Sándor.

A fényeslitkei ipari-logisztikai park infrastruktúráját az erre kiírt közbeszerzésen nyertes KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt. újíthatja fel. A kivitelező 10,5 kilométernyi ivóvíz vezetéket, 5,4 kilométernyi szennyvízcsatornát épít meg, de egy 200 köbméter kapacitású víztorony, valamint közel négy kilométernyi járda és aszfaltút egyaránt elkészül.

Cikkajánló:

$$2349$$

$$2348$$

$$2347$$