A téli időszakban sem álltak le a kilakoltatások

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Bár törvény írja elő, hogy a téli hónapokban nem lehet kilakoltatni senkit, ezt számos végrehajtó cég figyelmen kívül hagyja, a hatóságok pedig nem lépnek. A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége petíciót juttatott el az Európai Unió illetékes bizottságához - írj a szombati Magyar Hírlap.

Egy törvény szerint december 1. és március 1. között nem lehet az embereket kitenni az utcára, ám ezt nem mindenki tartja be. A bankok eleget tesznek ugyan az előírásnak, egyes végrehajtó cégek azonban nem. Hiába a jogszabály, amely szerint ebben az időszakban "kizárólag az önkényes lakásfoglalók és a rendbírság fizetésére kötelezettek lakoltathatók ki", ezt több végrehajtó társaság szemrebbenés nélkül figyelmen kívül hagyja.

A kilakoltatások ezekben a hónapokban is töretlenül folynak országszerte. Eddig 15 ezer kilakoltatás történt, jelenleg 740 ezer ingatlan áll végrehajtás alatt. A lakásuk elvesztésével veszélyeztetett banki adósok száma azonban meghaladja az 1,7 milliót.

Az Otthon- és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége a fentiek miatt közérdekű pert indított a Fővárosi Bíróságon az ötven legnagyobb bank és a pénzhitelezéssel foglalkozó cégek ellen. A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége pedig petíciót juttatott el az Európai Unió illetékes bizottságához.

Ebben felhívták a figyelmet arra, hogy a külföldi pénzintézetek leánybankjai inkorrekt vállalkozói hitelezést, szolgáltatást folytatnak Magyarországon: a kamatfelár felett olyan költségeket is érvényesítenek, amelyeket a fejlettebb tagállamokban nem mernének megtenni - ismerteti a napilap.

Cikkajánló:

$$2357$$

$$2356$$

$$2355$$