Kifogásolt állami ingatlanhasznosítás Balatonlellén

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Móring József Attila (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő szerint nem tartotta be a balatonlellei, volt BM gyermeküdülő hasznosítási szerződésének feltételeit az Országos Cigány Önkormányzat mint bérlő, ezért fel kell szólítani az állami ingatlant bérbe adó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, hogy bontsa fel a szerződést.

A politikus azt mondta: a cigány önkormányzat két évvel ezelőtt öt évre vette haszonbérbe a csaknem 1 milliárd forint értékű, Balatonlelle legfrekventáltabb helyén lévő, másfél hektáros vízparti üdülőt azzal, hogy ott országos szakképzési és szakmunkásképző központot létesít.  

Azon túlmenően, hogy egy oktatási intézmény létesítése a turisztikai övezetben nem egyeztethető össze a település rendezési tervével, gondot okozott az elmúlt két nyáron, hogy - az ingatlanra kihelyezett táblával is ellentétben - az üdülőben nem gyermekek, hanem botrányos viselkedésű felnőttek nyaraltatása folyt - tette hozzá.

Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője, akit környékbeliek kerestek meg panaszaikkal, példaként említette: az ott nyaraló felnőttek viselkedéséről olyan fényképfelvételek is készültek, amelyen éppen sündisznót grilleznek, de érkezett panasz rájuk a közeli bevásárlóközpontból, és azért is, mert a térség legnépszerűbb strandjára fizetés nélkül, a víz felől érkeztek.

Móring József Attila arról is beszámolt: a cigány önkormányzat, amely felújításokért cserébe vehette bérbe az ingatlant, azt állítja, hogy már 20 millió forintot elköltött a célra. A politikus tudomása szerint azonban ennek nincs látszata, ezért a rendőrség is vizsgálja az esetet, az önkormányzatnál történt egyéb visszaélésekkel együtt. Hozzátette, hogy a környékbeliek félnek, azért nem kívántak személyesen megszólalni az ügyben.

Cikkajánló:

$$2381$$

$$2380$$

$$2379$$