Fizetni kell az önkormányzatoknak a nyomtatott tulajdonlapokért

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az illetéktörvény januári módosításával megszűnt az önkormányzatok díjmentessége; évi százezres nagyságrendben fizethetnek a közhiteles tulajdoni lapokért a települések, a sokat pályázók, beruházók ilyen kiadásai akár milliókra is rúghatnak - írta pénteki számában a Somogyi Hírlap.

A megyei napilap a belterületi vízrendezésre pályázó Lengyeltóti példáján mutatja be, mit jelent a változás. A somogyi város önkormányzatának a pályázathoz szükséges huszonkét tulajdoni lap tavaly még ingyenes lett volna, most mintegy 150 ezer forintba kerül.

Laki-Lukács Lajos, a megyei földhivatal vezetőjének tájékoztatása szerint elektronikus úton az önkormányzatok a Takarnet nevű államigazgatási információs adatbázisban ingyen hozzáférnek a hatósági ügyintézéshez szükséges ingatlan-nyilvántartási adatokhoz. Ha papíralapon kérik, akkor a díjmentesség januártól már valóban nem érvényes - tette hozzá a hivatalvezető.

Mindezzel - mint a lap írásából kiderül - egy gond van: az információ a Takarnetben megnézhető és közhiteles, de kinyomtatva már csak megnézhető. Hitelesítési záradék nélkül alkalmatlanná válik az adatok valódiságának igazolására. Így hagyatéki eljárásban, pályázatban használhatatlan.

Cikkajánló:

$$2392$$

$$2391$$

$$2389$$