Bízik a magyar érdekeltségei teljesítményében a KBC

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A K&H Bank tulajdonosa, a KBC szerint Magyarország megküzdött a válság okozta kihívásokkal, és bízik abban, hogy a csoport magyarországi érdekeltségei jól teljesítenek - hangsúlyozta John Hollows, a KBC csoport Közép-Kelet-Európáért és Oroszországért felelős vezérigazgatója hétfőn a bank új székházának alapkőletételén.

Demján Sándor, a székházat is magába foglaló projekt fejlesztője, a TriGranit elnöke pedig azt hangsúlyozta, hogy a válság idején fontos üzenete van annak, ha egy bank új székház létesítésébe kezd.

A tervek szerint 2011. végére készül el a Millennium Városközpontban a beruházás. A két egymás melletti, összesen 76 ezer négyzetméteres épületkomplexumból az 54 ezer négyzetméterest megvásárolta, a másik 22 ezer négyzetméteres épületben pedig 9.500 négyzetmétert bérel majd a bank.

A TriGranit elnöke megerősítette, hogy  nem mond le a szálloda és kongresszusi központ megépítésének tervéről a Millennium Városközpontban. Megemlítette, hogy évekkel ezelőtt 1 dollárért felajánlotta Budapest egyik legértékesebb területét erre a célra a kormánynak, de a kabinet nem reagált a fejlesztési ötletre, most pedig már érvényét vesztette az akkori ajánlata.

Demján szerint a magyar bankszakma nehézségeit a "politika okozta", azzal, hogy Magyarország külső megítélése miatt a hazai bankoknak magas kockázati felárat kellett fizetni a külső forrásokért. Magyarország érdeke, hogy vonzza a banktőkét, ehhez pedig alacsonyan kellene tartani a bankadót - emelte ki.

Marko Voljc, a K&H Csoport vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a válság idején, 2008 utolsó napjaiban írták alá a beruházásról kötött szerződést. Ez jelzésértékű volt, mert bíztak abban, hogy az ország ipara, köztük az építőipar tovább fog lépni, fejlődni fog a válság után - húzta alá.

Az MTI érdeklődésére Marko Voljc ugyan a beruházás tényleges összegéről nem nyilatkozott, annyit elárult, hogy milliárdos fejlesztésről van szó.

Cikkajánló:

$$2397$$

$$2396$$

$$2395$$