Megújul Gödöllő városközpontja

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az idén megújul Gödöllő városközpontja, ehhez 900 millió forint EU-s támogatást nyert el pályázat útján a város, amely saját forrásból további 400 millió forintot biztosít - közölte a Pest megyei település polgármestere kedden az MTI-vel.

Gémesi György elmondta, hogy a városstratégiai terv szerint az idegenforgalom fellendítése a cél, amely a királyi kastély mellett a Fő teret és környékét is vonzóbbá kívánja tenni. A téren egy szökőkút csobog majd, az autókat kitiltják onnan, hangulatos találkozási pontokat alakítana ki, ahol az emberek szívesen üldögélnek, pihennek.

Ugyanakkor szabadtéri kulturális programok, koncertek számára is alkalmas lesz a központ, akár kiállításokat is rendezhetnek ott, hogy minél pezsgőbb legyen az élet. A tér mellett lévő piac felső szintjén vendéglátó helyet, kis éttermeket rendeznek be - sorolta a tervezett változásokat.

A fejlesztés részeként megújul a "szocreál stílusú, energiafaló" művészetek háza is. Az épület fűtése jelenleg évi 30 millió forintos kiadással terheli a költségvetést, most azonban kicserélik az ajtókat, ablakokat, új csöveket, alternatív energiaforrást építenek be, amelyek által - számítások szerint - felére csökken majd ezen kiadás. Az épület külseje is megszépül, így harmonikusabban illeszkedik a barokk kastéllyal együtt alkotott városi összképbe.

Gödöllő egyébként ökovárosi státuszra törekszik, a közelben épül fel a régió hulladékát feldolgozó modern  lerakó telep, a közintézmények energiarendszerét fokozatosan környezetbarát berendezésekkel váltják fel. A zöldfelület megóvásával, új fák, bokrok telepítésével gondoskodnak, az összterület 40 százalékos zöld arányának megtartásáról, hogy a csendes, jó levegőjű kisvárosi jelleg fennmaradjon.

Cikkajánló:

$$2400$$

$$2399$$

$$2398$$