Védelmet kér a lengyel építőipar a kínai konkurencia ellen

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A lengyel építőipari vállalatok védelmet kérnek a kínai konkurencia ellen: a parlamentnek és a kormánynak a szabályozás oly módon való megváltoztatását javasolják, amely megnehezítené kínai építőipari cégek részvételét lengyelországi pályázatokon - számolt be hétfői számában a Rzeczpospolita.

Ágazati szakemberek a lapnak elmondták, hogy a kínai vállalatok az állami támogatásnak köszönhetően az önköltségi ár alatt képesek ajánlatot tenni. Ezzel nemcsak a szerződéseket halásszák el a lengyel vállalatok elől, hanem munkahelyek is veszendőbe mennek.

Egy kilométer autópálya megépítéséhez durván 100 ember munkája szükséges. Elvileg a kínai munkások is azonos feltételekkel dolgoznak az építkezéseken, mint a lengyelek, ezt azonban lehetetlenség ellenőrizni a szakma képviselői szerint.

Jelenleg három kínai cég is részt vesz az észak-dél kiterjedésű A1 autópálya megépítésére kiírt pályázaton. Ezt üdvözölte a nemzeti autópálya kezelő hatóság szóvivője, mondván: ha a kínaiak olcsóbban tudják elvégezni a munkát, akkor több pénz marad más beruházásokra.

Cikkajánló:

$$2419$$

$$2418$$

$$2417$$