Alig építünk új lakásokat

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az elmúlt 11 évben tavaly volt a legalacsonyabb a lakásépítési kedv: az új építési engedélyek száma a 35,3 százalékkal maradt el 2008-astól, míg a használatba vett lakások száma 11,3 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

A visszaesés elsősorban a lakossági építkezések terén mutatkozott: egyötöddel kevesebb lakás épült természetes személyek megrendelésére, és hasonló arányban csökkent a saját használatra készült lakások száma is. A vállalkozói lakásépítés, valamint az eladásra szánt lakások száma azonban csak kismértékben, 3 százalékkal csökkent. 2009-ben a legtöbb új lakást, az összes 51 százalékát vállalkozások építtették.

Az önkormányzatok lakásépítési tevékenysége felülmúlta az előző évit, de még ez is kevesebb mint 200 lakást jelentett, szinte kizárólag  - 94 százalékos arányban - Budapesten. Közel duplájára emelkedett a bérbeadás céljából történő építés, az 580 új bérlakás létrejöttében mindhárom építtetői csoport részt vállalt.

Az új lakások átlagos nagysága 89 négyzetméter, a 2008-as átlaghoz viszonyítva csekély mértékben, 1 négyzetméterrel csökkent. Az építkezések területi megoszlását tekintve tovább erősödött a főváros szerepe, egyharmadát adva az országos lakásépítésnek. Budapest mellett Baranya, Csongrád és Somogy megyében 5-16 százalékkal nőtt a használatba vett lakások száma.

A lakásépítésre kiadott új engedélyek száma minden településtípusban és minden megyében csökkent. A negyedéves adatok tanúsága szerint a visszaesés fokozatosan következett be: az év során, az első negyedévben 12, a negyedikben 54 százalékkal kevesebb új engedélyt adtak ki, mint 2008 azonos időszakaiban.

A kiadott új építési engedélyek szerint több mint 2 millió 750 ezer négyzetméter lakóépület és 3 millió 360 ezer négyzetméter nem lakóépület építését tervezik. Az előbbiek esetében ez 31, az utóbbiakat illetően 26 százalékos csökkenést jelent 2008-hoz viszonyítva. A lakóépületek kategóriájában legnagyobb arányú visszaesés a 3 és több lakásos házak körében történt, 37 százalékkal kisebb területet terveznek beépíteni, mint a 2008-as szándékok szerint. Az új engedélyek alapján így a beépítendő terület felét egylakásos házként tervezik.

Cikkajánló:

$$2426$$

$$2425$$

$$2424$$