Művelődési központot újítottak fel Csepelen
Hiller István oktatási és kulturális miniszter jelenlétében átadták szerdán Csepelen a Nagy Imre Általános Művelődési Központ 225 millió forintból felújított épületét.
"Ne engedjék elvenni a jókedvüket, hogy bárki
azt mondja, amit hónapokon át tettek, az nem ér semmit" - mondta a 25
éves intézmény dolgozóinak az átadási ünnepségen az oktatási
miniszter. Majd elismerő oklevelet nyújtott át a - bölcsödének,
óvodának, általános iskolának és alapfokú művészeti iskolának is otthont
adó - művelődési központ vezetőjének, és közölte: ötmillió forintot
juttat az intézménynek a miniszteri keretből.
Ez azután történt,
hogy az épület előtt a Jobbik kerületi aktivistái "Itt mindent ellopnak"
feliratú transzparenseket feszítettek ki.
Podolák György
szocialista képviselő felidézte, hogy huszonöt éve először nem értették,
mit is akarnak itt építeni, a művelődési központ azonban igazolta, hogy
szükség van rá. Hozzátette, az intézmény jó pályázatot adott be, és
örül, hogy a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács tagjaként
támogathatta.
A Nagy Imre Általános Művelődési Központ 225 millió forintos felújítási költségeinek 90 százalékát európai uniós támogatás fedezte.
Cikkajánló:
$$2428$$
$$2427$$
$$2426$$