Csökkentek a beruházások 2009-ben
A nemzetgazdasági beruházások volumene 8,6 százalékkal volt alacsonyabb tavaly, mint 2008-ban, a negyedik negyedévében pedig 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához hasonlítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A elmúlt két évben megszakítás nélkül
csökkentek a beruházások, de a tavalyi negyedik negyedév mutatta a
legnagyobb zuhanást az egy évvel korábbi alacsony bázisról, miután már a
harmadik negyedévben is 8,9 százalékos volt a volumen csökkenése.
Az egész évre jellemző volt, hogy a gazdasági válság hatására a vállalkozások csak a legszükségesebb beruházásokat hajtották végre, egyrészt a finanszírozási kínálat változása, másrészt a külső és belső kereslet visszaesése miatt.
A lakásépítések második
félévi erőteljesebb visszaesésének eredményeképpen az ingatlanügyletek
nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 5,4 százalékkal csökkent az
előző évhez képest, de a negyedik negyedévben 13,7százalékos volt a
csökkenés.
A legnagyobb visszaesés a csekély súlyú bányászat, kőfejtés, a pénzügyi, biztosítási tevékenység (-38,8 százalék), az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység , valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ( egyformán -31,2 százalék) nemzetgazdasági ágakban volt.
Cikkajánló:
$$2433$$
$$2432$$
$$2431$$