Egymilliárdból modernizálják Vác központját
A korábban megszépült főtérhez kapcsolódóan több utcát és épületet is felújítanak 2011 augusztusáig Vácon csaknem 700 millió forintos uniós támogatással - közölte a beruházás projektmenedzsere az MTI-vel.
Imre Zsolt a támogatási szerződés pénteki
aláírása után elmondta, hogy az összességében 978 milliós beruházással a
főtér nyugati oldalán az Eszterházy utca teljes egészében, míg a Katona
Lajos utca és a Liszt Ferenc sétány részben újul meg. Ezen a szakaszon
modernizálják a Fürdő utcai két, önkormányzati tulajdonú
vendéglátóhelyet is. A főtér keleti oldalán a Széchenyi és a Görgey utca
egy-egy részének, illetve néhány kapcsolódó útszakasznak a
megszépítésére futja a pénzből - folytatta a projektmenedzser.
A főutca-főtér projektben érintett területeken kicserélik a közműveket, az utcák hangulatához illő burkolatot raknak le. A közvilágítást hangulatos kandeláberek, valamint a házfalakra szerelt falikarok adják majd - tette hozzá Imre Zsolt. - Az átépítéskor kivágott fákat, cserjéket újakkal pótolják, és modern padokat, szeméttárolókat, hirdetőoszlopokat, kőposztamenseket is kihelyeznek.
Cikkajánló:
$$2435$$
$$2434$$
$$2433$$