Kossuth tér: Rogán halasztani akar
Rogán Antal szerint 2011 júniusa utánra kellene halasztani a Kossuth téri mélygarázs-beruházást és a terület felszíni rendezését.
Az V. kerületi fideszes polgármester a Duna
Televízió Hattól Nyolcig című műsorának adott keddi interjújában azt
közölte: egyetért Katona Béla (MSZP) házelnök Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ)
főpolgármester-helyettesnek írt ilyen tartalmú levelével.
A
szocialista politikus azzal indokolta a halasztás szükségességét, hogy
közeleg a magyar európai uniós elnökség ideje. Katona Béla feltehetőleg
arra utalhatott ezzel, hogy ebben az időszakban nem lenne szerencsés, ha
építési terület lenne a Parlament körüli tér.
Rogán Antal azt
közölte, bízik abban, hogy a Fővárosi Közgyűlés elé hasonló tartalmú
javaslat kerül. Mint mondta, így alkalom nyílik arra, hogy áttekintsék a
szabályozási környezetet és a terveket.
A polgármester szerint
olcsóbbá lehet tenni a beruházást, és szerinte végig kell gondolni azt
is, hogy a mélygarázsra szükség van-e. Közölte, kérdés az is,
hogy a környéken megoldható-e a mélygarázs-beruházás. Szerinte, ha
lehetséges, akkor nem a Kossuth téren kell megoldani a kérdést, hanem
mellette.
Rámutatott arra, hogy a téren biztonsági okok miatt a garázs egy részét le kellene zárni. Így azonban a garázst csak az országgyűlési képviselők használhatnák, amire az ország jelenlegi gazdasági helyzetében nem kellene 4 milliárd forintot költeni - értékelte.
Cikkajánló:
$$2443$$
$$2442$$
$$2441$$