A Parking Kft. is halasztana
A Parking Kft. egyetért Rogán Antal V. kerületi polgármesterrel abban, hogy a közelgő magyar európai uniós elnökség miatt 2011 júniusa utánra kellene halasztani a Kossuth téri mélygarázs-beruházást és a felszín rendezését - tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t.
Február elmúltával a túl hosszúra nyúlt engedélyezési eljárás miatt a Fővárosi Önkormányzat szakcége már nem lenne képes időben befejezni a beruházást - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Mint írták, a Parking Kft. a már elkészült szakértői tanulmányok, tervek birtokában jövő nyáron kezdene neki a Kossuth tér megújításának.
Az V. kerületi fideszes polgármester a Duna Televízió Hattól Nyolcig című műsorának adott keddi interjújában azt közölte: egyetért Katona Béla (MSZP) házelnök Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesnek írt, a halasztásról szóló levelével.
Rogán Antal azt közölte kedden, bízik abban, hogy a Fővárosi Közgyűlés elé hasonló tartalmú javaslat kerül. Mint mondta, így alkalom nyílik arra, hogy áttekintsék a szabályozási környezetet és a terveket. A polgármester szerint olcsóbbá lehet tenni a beruházást, és szerinte végig kell gondolni azt is, hogy a mélygarázsra szükség van-e. Közölte, kérdés az is, hogy a környéken megoldható-e a mélygarázs-beruházás. Szerinte, ha lehetséges, akkor nem a Kossuth téren kell megoldani a kérdést, hanem mellette.
A Parking Kft.
szerdai közleményében azt írta, fenntartják, hogy a Kossuth téri
mélygarázsra azért van nagy szükség, hogy az "Ország Főtere végre
megújuljon, ne csúfítsák el parkoló gépjárművek".
A mélygarázs megépítését 2006 vége óta tervezik a felszín rendezésével együtt. Egy korábbi terv szerint a felszíni beruházásnak 2008 végére kellett volna elkészülnie.
Cikkajánló:
$$2450$$
$$2449$$
$$2448$$