Zsidó múzeumot hozhatnak létre Nagyváradon
A helyi zsidóságnak állítana emléket az egyik nagyváradi zsinagógában a Körösvidéki Múzeum, amely a tervek szerint pénteken átveszi a használaton kívüli ingatlan kezelési jogát.
A Körösvidéki Múzeum huszonöt évre veheti
ingyenesen használatba az ortodox zsinagógát a Nagyváradi Zsidó
Hitközségtől - írja a Krónika című kolozsvári napilap csütörtöki
számában.
A megyei múzeum a nagyváradi és Bihar megyei zsidóság
múzeumát hozhatja létre az épületben, ehhez a Nagyváradi Zsidó Hitközség
szolgáltat majd kiállítandó tárgyakat. Ha elkészül a múzeum, a
látogatók a holokauszt bemutatásával és kutatásával foglalkozó
jeruzsálemi Jad Vasem Múzeum adattárához is közvetlenül hozzáférhetnek.
A városban 19. és 20. század fordulóján a lakosság csaknem 26 százaléka volt zsidó. A második világháború idején legtöbbjüket elhurcolták vagy elmenekültek, így most egyetlen hitközség működik a városban, a három zsinagóga közül pedig egyet használnak. A múzeumnak "kiszemelt" Teleki (Városháza) utcai ortodox zsinagóga a második világháború után üresen maradt, évek óta egy magáncég használja az udvarát gyümölcs- és zöldségpiacként, valamint ellátja az épület őrzését is.
Cikkajánló:
$$2451$$
$$2450$$
$$2449$$