Tíz éve nem jut hozzá lakásához több mint hetven család
Lassan tíz éve nem tudják tulajdonjogukat rendezni egy budapesti társasház lakói, mert nem tudják bejegyeztetni a társasházi alapító okiratot a földhivatalban - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
A lap szerint az érintett földhivatal vezetője
szerint ők az ügyben tehetetlenek, ezért a ház ügyvédje az ügyészséghez
fordult, ott azonban még nincs határozat, és egyelőre nem is lehet
tudni, hogy mikorra lesz.
A főváros XX. kerületében 2000-ben
kezdték el árusítani és építeni a 72 lakásos társasházat.
A ház
jogi képviselője a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a ház építtetője -
vélhetően finanszírozási nehézségei miatt - néhány lakást többször is
eladott, ráadásul a többes eladásokat sikeresen bejegyezték az
ingatlan-nyilvántartásba. A földhivatali bejegyzéseket rangsortöréssel
végezte el a hivatal, így a tulajdonosok tulajdonjogát nem az adásvételi
szerződésük beadásának a sorrendjében, hanem a sorrendet megtörve
jegyezték be, így nehezítve meg az igazi tulajdonosok megállapítását -
olvasható a lapban.
Kőszegi Gábort, a Budapesti 1. számú Körzeti Földhivatal hivatalvezetőjét idézve a Napi Gazdaság azt írta, a hivatal nem jegyezhetett be több tulajdonost ugyanarra a lakásra, mivel jogilag ezek a lakások nem is léteztek. A beadott szerződések a telek tulajdoni hányadaira szóltak, amelyekben a lakások csak megközelítőleg meghatározva szerepeltek, így azt sem lehet pontosan megállapítani, hogy esetleg ugyanazt többször is eladták.
Cikkajánló:
$$2467$$
$$2466$$
$$2465$$