Sürgősségi centrum a Zala Megyei Kórházban
Több mint 70 millió forinttal támogatja a Zala Megyei Önkormányzat sürgősségi centrum kialakítását a zalaegerszegi kórházban; a megyegyűlés rendkívüli ülésen döntött a több mint 700 millió forintos beruházás önrészének biztosításáról.
Zala megyében egyetlen egészségügyi intézményben
sincs olyan sürgősségi osztály, amely a legmagasabb szintű, gyors,
szakszerű, komplex ellátást képes nyújtani a sokszor életveszélyben lévő
betegek számára. A Zala Megyei Önkormányzat ezért már 2008-ban
pályázatot nyújtott be az európai uniós Társadalmi Infrastruktúra
Operatív Program keretében meghirdetett felhívásra, amelynek során első
körben még 910 millió forintos költségvetést terveztek - tájékoztatta a
megyei önkormányzat hivatala az MTI-t.
A pályázat elbírálásának
mindkét fordulójában csökkentették a pályázat költségvetését, így az
igényelhető támogatás összegét is. A benyújtott pályázathoz képest a
beruházás költségvetése először 722,7 millió, majd végül 707,7 millió
forintra módosult. Az új költségvetéshez szükséges 70,7 millió forint
saját forrás biztosításáról döntött a közgyűlés.
A zalaegerszegi
sürgősségi centrum 1366 négyzetméteres alapterületen - 463 négyzetméter
bővítéssel, valamint 903 négyzetméter átalakításával és felújításával - a
jelenlegi baleseti ambulancia helyén épül meg. Belgyógyászati,
sebészeti, gyermek- és traumatológiai ellátó helyiségeket és vizsgálókat
alakítanak ki az elkülönítésre alkalmas kórterem és sürgősségi
laboratórium mellett.
Csaknem 391 millió forintot fordítanak az
építésre, 216 millió forintot a gépek és műszerek beszerzésére, 11,5
millió forintot pedig informatikai fejlesztésre. Mintegy negyven nagy
értékű eszköz kerül az új osztályra: 70 millió forintért vásárolnak
digitális röntgent, 16 millióért pedig diagnosztikai
ultrahangkészüléket, de altatógépek és lélegeztetők is szerepelnek a
beszerzési listán.
A támogatási szerződés előkészítése már folyik, a megyei önkormányzat tervei szerint az aláírás után, nyáron megkezdődhet az építkezés a Zala Megyei Kórházban.
Cikkajánló:
$$2479$$
$$2478$$
$$2477$$