Módosulnak az építési közbeszerzések szabályai

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az építési beruházások első kifizetési szakaszában a fedezetkezelő nem vizsgálhatja azt, hogy a fővállalkozó kifizette-e az alvállalkozóit, illetve ha a kivitelezésre projekttársaság jön létre, akkor nem kötelező a fedezetkezelő alkalmazása - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet tervezet, amely a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium honlapján olvasható.

Az első módosuló jogszabály a rendelet-tervezetben az építőipari beruházások közbeszerzésekkel kapcsolatos előírásait tartalmazó kormányrendelet.  A jelenlegi szabályok szerint az építési közbeszerzés ajánlattevőjének igazolnia kell azt, hogy a legnagyobb értékű építési szakasz anyagköltségére és munkadíjára van forrása. A javasolt kiegészítés szerint ezt az összeget az ajánlatkérőnek a közbeszerzési felhívásban kell meghatároznia.

Kimarad a rendeletből az az előírás, amely szerint az ajánlattevőnek meg kell határoznia, hogy mely munkákat akar alvállalkozókkal végeztetni. A helyére kerülő szabály ahhoz ad eligazítást, hogy az ajánlatkérő miképpen mérlegelje az irreálisan alacsony árat.

Ugyancsak a kivitelezői kormányrendelet határozza meg a fedezetkezelő nettó havi alapdíját, amely 100 ezer forint. A módosítás a beruházás fél ezrelékét, de legalább 100 ezer forintot jelöl meg alapdíjként. Ez azt jelenti, hogy 20 millió forintos beruházási értékig jár a 100 ezer forint, utána ez automatikusan emelkedik a beruházás fél ezrelékével.

Ha fedezetkezelő végzi a kifizetést, akkor az alvállalkozókról elektronikus nyilvántartást kell vezetnie. Ehhez az építésügyért felelős miniszter adja a szoftvert a fedezetkezelőnek.
Új előírás, hogy az első kifizetési szakaszban a fedezetkezelő nem vizsgálhatja az alvállalkozók kifizetését, hanem anélkül kell utalnia a pénzt a fővállalkozónak. Ez a kifizetés azonban nem lehet több, mint a teljes vállalkozói díj 15 százaléka.

Változatlan maradt az a szabály, hogy a fedezetkezelő csak akkor fizetheti ki a fővállalkozót, ha az előtte kifizette az alvállalkozóit. A módosítás ezt kiegészíti azzal, hogy az alvállalkozó kifizetése független annak szerződéses határidejétől.

Cikkajánló:

$$2491$$

$$2490$$

$$2489$$