Piaci szemlélet az állami ingatlangazdálkodásban

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Piaci szemléletre van szükség az állami ingatlangazdálkodásban, az állami vagyon mintegy 57 százalékát adják az ingatlanok, amelyek teljes körű felmérése első körben mintegy 2 milliárd forintba kerülne, és legalább 2 évbe telne - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. ingatlanvagyonért felelős vezérigazgató-helyettese.

A lap csütörtöki számában megjelent interjúban Vásárhelyi Tibor hangsúlyozta: az államigazgatáson levő burkot fel kell törni, be kell engedni a piaci szemléletet. Tudomásul kell venni, hogy minden - így az államigazgatás fenntartása is - pénzbe kerül, a szereplőknek szembesülniük kell azzal, hogy mindez mekkora összeget emészt fel, mennyiért ülnek az adott ingatlanban, mennyit ér az épület. Beszámolt róla, hogy március végén adják át az MNV új informatikai rendszerét, amelyben új ingatlan-nyilvántartási szemléletet kívánnak alkalmazni. Első körben a vagyonelemek kezelőitől kérnek be ehhez adatokat.

Az általános tapasztalatok szerint egy ilyen rendszer felépítése már az első évben 10-15 százalékos megtakarítást jelenthet az ingatlanokhoz kapcsolódó költségekben. Ha bevezetnénk ezt a fizetési rendszert, az intézményeknek vagyonkezelési díjat kellene fizetniük, ez azonban nagyságrendileg megegyezik azzal az összeggel, amelyet a központi közigazgatási szervek egy év alatt az épületek fenntartására, felújítására, karbantartására kifizetnek, így nem terhelné pluszban a költségvetést. Éves szinten a közigazgatási szervek mintegy 150 milliárd forintot költenek erre a célra az elmúlt öt év tapasztalatai alapján - mondta a lapnak a vezérigazgató-helyettes.

Jelentős megoldandó problémának nevezte a MÁV óriási vagyonának kezelését. Nem teljesen tisztázott, hogy mi az államé, és mi magáé a gazdasági társaságé. Az egyetemekhez hasonlóan itt is meg kell határozni a tulajdonviszonyokat, a vagyon hasznosításának módját, a bevételek elosztásának rendjét - írja a lap.

Cikkajánló:

$$2506$$

$$2505$$

$$2504$$