A bérlakásépítést szinte minden párt ösztönözné

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A meglévő lakások energiatakarékossá tétele, bérlakásépítés indítása, és az építőipari lánctartozások felszámolása - ezek a leggyakoribb szakpolitikai elemek a pártok választási programjaiban a lakáspolitikát érintő részeknél.

Az MSZP lakásprogramja szerint, ha beindul a gazdasági növekedés, akkor lehet az ország teherbíró képességéhez igazított új lakástámogatás, be kell indítani a bérlakásépítést, és bevezethető a lakbérek támogatása. Minden család hozzájuthat az energiatakarékosságra felvehető támogatott hitelhez. Egy állami alap adna erre kamatmentes hitelt, amelynek a törlesztését fedezné a megtakarított energia ára. Valamilyen támogatást biztosítanának a megújuló energiát használóknak is.

A Fidesz-KDNP az új munkahelyek teremtésénél szán kiemelt szerepet az építőiparnak, amely képes felszívni a nem felsőfokú képzettségű munkaerőt. A lánctartozást úgy szüntetnék meg, hogy az állam pontosan fizetne, a fizetési határidőt pedig jogszabály rögzítené 30 napban. A fedezetkezelő intézménye maradna. A ki nem fizetett alvállalkozónak nem kellene áfát fizetnie. Az építőipar elsősorban hazai anyagot használna. Amennyiben a 4 milliós lakásállomány 10 százalékát újítanák fel évente, úgy 80 ezer építőipari munkahely jönne létre.

A Jobbik országos bérlakás programot indítana, a lakásokat magyar kis- és középvállalkozások építenék. A fejlesztő a Nemzeti Beruházási Központ lenne. A lakásépítés központjában a családi házak állnának, ezekhez a Magyar Bank adná a kedvezményes és hosszú futamidejű hitelt. A deviza hitelt azonnal eltörölnék. A lakás-takarékpénztári támogatást a párt megduplázná. A párt ösztönözné az energiatakarékos építést, és felújítást. A nap- és talajhőt fűtésre és hűtésre is használnák.

Külön foglalkozik a program a paneles lakótelepekkel. Programot hoznának létre a paneles lakások passzívvá tételére (minimális fűtési energiát igényelnek az ilyen lakások) és csökkentenék a lakótelepeken a közmű díjakat.

A termőföld védelme érdekében, amíg van egy településen "barna mező", addig nem lehetne "zöld mezőn" építkezni. A spekulatív ingatlanfejlesztést gazdasági eszközökkel akadályoznák meg. A szabálytalan építések megakadályozására létrehoznák az építészeti rendészetet.

Az LMP bevenné az Alkotmányba a lakhatáshoz való jogot. Miután jelenleg a korábban felvett forint alapú lakáshitelekre megy el az állami támogatás zöme, több mint évi 100 milliárd forint, ezt megszüntetné a párt. Az így felszabaduló összegből pedig egy igazságosabb támogatást indítana. Ez a gyerekek számától függne és azonos lenne az új és a használt lakásra, mivel a szegényebb családok amúgy is csak használtat tudnak venni. Támogatás járna a lakbérre is. A lakás-takarékpénztári támogatást pedig csökkentené, mivel az nem éri el a szegényebb rétegeket, ugyanakkor az állam garanciát vállalna a lakáshitelekre.

A Civil Mozgalom az építéshatósági ügyintézést egy szinttel feljebb tolná, az első fok regionális-, míg a másodfok országos szinten lenne. Megszüntetné a szomszéd fellebbezési jogát, helyébe a nyilvánosságot és az ügyészi fellépést állítaná. Az új lakásoknál ma kötelező a telken belül parkolóhelyet létesíteni, ezt megszüntetné a program. A hőszigetelő anyagoknál, és a műemlék felújításoknál megszüntetné a párt a forgalmi adót.

Az MDF programja mostohán kezeli a lakáspolitikát, mindössze az ingatlanadó kapcsán kerül szóba. A párt nem csak a lakásokat, hanem valamennyi ingatlant megadóztatná, sávosan progresszív kulcsokkal.

Cikkajánló:

$$2518$$

$$2517$$

$$2516$$