Más tulajdonát adta el a határőrség

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Határőrség Országos Parancsnoksága úgy adta el egy vállalkozónak a harkai határőrbázist, hogy sosem volt az övé, a kétszáz fős laktanya tulajdonosa a magyar állam, így csak az állami vagyonkezelő értékesítheti - írta a Népszabadság keddi számában.

A lap szerint a határőrbázis épületét és a körötte fekvő egyhektáros telket 1993-ban vette meg nyílt pályázaton egy soproni vállalkozó, ám az  ingatlant mind a mai napig nem írták a nevére. A Soproni Földhivatal 1996-ban utasította el először a tulajdonjog-bejegyzési kérelmet, mire a vállalkozó megtámadta a határozatot a Győri Városi Bíróságnál, ám ott sem jutott többre.

A Belügyminisztérium viszont az ingatlan vagyonkezelőjeként ismételt értékesítési eljárás eredményeként új adásvételi szerződést kötött a vállalkozóval 2001-ben. A vételárat ekkor az aktuális forgalmi értékhez igazítva 21,5 millió forintban határozták meg, amelybe beleszámították a korábban kifizetett ötmillió forintot.

Csakhogy a Soproni Földhivatal ismét elutasította a tulajdonjog bejegyzését, mivel a magyar állam nevében csak a KVI járhatott volna el. Az ügyet ebben az állapotában örökölte meg az Országos Rendőr-főkapitányság, amely állásfoglalást kért a BM jogutódjától, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól (IRM).

Az IRM minden korábbi jogügyletet semmisnek nyilvánított, és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. hatáskörébe utalta a kérdést. Válaszára tavaly augusztus óta vár az ORFK , a vállalkozó és a harkai önkormányzat - írta a Népszabadság.

Cikkajánló:

$$2523$$

$$2522$$

$$2521$$