Megújul az ópusztaszeri emlékpark

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Befejezéséhez közeledik az európai uniós támogatással megvalósuló rekonstrukció és fejlesztés az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban: megújul a rotunda, az ott látható Feszty-körkép és új állandó kiállítások is nyílnak.

Tokovics Tamás, az emlékpark igazgatója a helyszínen kedden tartott bejáráson elmondta: április 1-től az érdeklődők új szemszögből is láthatják Feszty Árpád A magyarok bejövetele címet viselő monumentális körképét. A terepasztal fölött részben átlátszó üveglapokból ösvény épült, amely olyan közel viszi a látogatókat a festményhez, amilyen közelről csak az alkotás megszületése után, a millennium idején láthatták a honfoglalást megörökítő képet.

A restaurátorok kijavították a festmény hibáit, például azokat, amelyeket a rotunda beázása okozott, speciális vegyszeres módszerrel portalanították a festményt és a terepasztalt. Az elmúlt hónapokban kicserélték a terepasztal elhasználódott elemeit, amelyek még bővülnek is, például a legyőzött szláv harcosok alakjai nemcsak a festményen, hanem előtte is feltűnnek majd – közölte a szakember.

A rotunda, a tetőszerkezet felújítása és az épület akadálymentesítése várhatóan májusra készül el, s ekkor nyílnak meg az új állandó kiállítások is.

A 880 négyzetméteres területen látható öt új tárlat a honfoglalás időszakát és a középkori Magyarországot mutatja majd be a látogatóknak – mondta Törőcsik István, a park közművelődési munkatársa.

A Honfoglaló magyarok - fikció és valóság című tárlaton bemutatott tárgyak segítségével a vendégek megismerhetik a Kárpát-medencébe érkezett őseink mindennapjait, hitvilágát, ruházatát. A Szer monostora és települése címet viselő kiállításon a középkori templom és rendház 1970-ben elkezdődött feltárása során előkerült leleteket láthatnak majd a vendégek, az Őseink arcai című tárlaton pedig a több mint ezer megtalált sír anyagából mutatnak be válogatást. Egy kisebb tárlat a Csengelénél előkerült kun vezérsírt és a nomád nép magyarországi letelepedését, integrációját ábrázolja, egy tablókiállítás pedig az Árpád-kor művelődési viszonyairól nyújt majd átfogó képet – közölte a szakember.

Cikkajánló:

$$2528$$

$$2527$$

$$2526$$