Kevesebb ingatlanszerzési engedély külföldieknek

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Jelentősen, csaknem 60 százalékkal csökkent a külföldiek számára kiadott ingatlanszerzési engedélyek száma tavaly az Észak-alföldi régióban, aminek fő oka, hogy Románia EU-csatlakozását követően a romániai vásárlóknak már nem kell engedély lakóingatlan megszerzéséhez - mondta Kerekes Edit, a regionális államigazgatási hivatal vezetője szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.

Elmondása szerint illetékességi területükön 2008-ban 325 külföldi állampolgárnak 284 ingatlan megszerzéséhez adtak ki engedélyt, míg tavaly 133 személynek 118 engedélyt állítottak ki. A régió három megyéjében főleg román, német és ukrán állampolgárok vásárolnak ingatlant, általában házat vagy lakást. A külföldiek vásárlásainak piaci hatása elhanyagolható - tette hozzá.

A hivatalvezető egy másik illetékességi területük, az építésfelügyelet tavalyi munkáját bemutatva ismertette: 2009-ben a régióban mintegy 400 építkezésen ellenőrizték, hogy a szabályoknak megfelelően folynak-e a munkálatok, ezek eredményét azonban lesújtónak ítélte.

Az ellenőrzött épületek 55 százalékánál volt szükség az építésfelügyeleti hatóság intézkedésére, míg 19 esetben olyan súlyos szabálytalanságokat tártak fel, hogy a munkálatokat is le kellett állítani. Ezen kívül majdnem minden ötödik építkezésnél eltértek az építési engedélytől. A szabálytalanságok legtöbbje Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében történt.

A hivatal építésfelügyeleti részlege tavaly 62 esetben szabott ki 100 ezer és 10 millió forint közötti bírságot, de ezek együttes összegéről nem adtak tájékoztatást.

Cikkajánló:

$$2534$$

$$2533$$

$$2532$$