Lassan indul a lakáshitelezés
Bár tavaly a K&H Bank is felfüggesztette az euró alapú lakáshitelek nyújtását, ezzel is ösztönözte a lakosságot a forint alapon történő lakáskölcsönök felvételére, az idei évet az jellemzi, hogy igen lassan indul a lakáshitelek felvétele - mondta Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese az MTI-nek.
"Attól, hogy az euró hitel is
hozzáférhető, jobban beindult a forint hitelek felvétele" - emelte ki
Bába Ágnes, sőt a banknál díjmentesen lehet a már korábban felvett
svájci alapú kölcsönöket, legyenek azok lakáskölcsönök, vagy egyéb
lakossági hitelek, forint alapú vagy euró hitelre átváltani.
A
lakosság napjainkban már jobban figyel a devizakockázatokra - emelte ki,
és azt is el lehet mondani, hogy 2010 még mindig inkább a jelentős
kölcsön-visszafizetés, mint a hitelezés éve lesz a lakosság
vonatkozásában.
Felhívta a figyelmet
arra, hogy míg januárban, februárban gyakorlatilag állt a piac,
márciusban szinte hétről hétre emelkedett a kölcsönt igénylők száma,
olyannyira, hogy legutóbb egyik hétről a másikra 50 százalékkal nagyobb
volt a hitelekért folyamodók száma, bár a bázis az elmúlt évek töredéke.
Bába Ágnes kitért arra is, milyen a lakossági kölcsönöknek a
minősége."Ebben a vonatkozásban azt hittük, hogy a portfolió romlására
leginkább az árfolyam-alakulás, azaz a forint/euró, illetve a
forint/svájci frank kurzus hat majd, azonban már most látszik, hogy még
mindig nő a munkanélküliség az országban, és ez váltja ki a lakossági
hitelek egy részének romlását az egész szektorban - ismertette.
Kiemelte:
a bank már tavaly nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy ha a valamely
lakossági ügyfél esetében úgy látták, romlik a fizetőképessége,
különböző "mentő", könnyítő konstrukciót ajánlottak fel a nem törlesztő
partnernek.
Ezek közé tartozott az, hogy például a lakossági hitel futamidejét meghosszabbították, átütemezték, vagy azt kínálták fel az ügyfélnek, hogy amíg nincs munkája, ebben az időszakban csak a kamatokat fizesse - említette meg Bába Ágnes.
A K and H Bank tavalyi mérlege szerint a lakossági hitelezés minimális mértékben, mindössze 3 milliárd forinttal 709 milliárd forintra nőtt, ezen belül az újonnan felvett lakáshitelek állománya szintén 3 milliárd forinttal 378 milliárd forintra emelkedett.Cikkajánló:
$$2544$$
$$2543$$
$$2542$$