Perel az ügyészség az Andrássy út 47. eladása miatt

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Folytatódott pénteken az a polgári per, amelyben az ügyészség azt kéri a Fővárosi Bíróságtól, hogy mondja ki az Andrássy út 47. számú önkormányzati ingatlan eladásának érvénytelenségét. Az esettel kapcsolatban nyomozást is folytat az ügyészség.

A jelenlegi, évek óta húzódó elsőfokú polgári eljárás felperese a Fővárosi Főügyészség, amely jogszabálysértésre hivatkozva kéri a bíróságtól az elsőrendű alperes, az ENNET Ingatlanfejlesztő Kft és a másodrendű alperes, a VI. kerületi önkormányzat közti adásvételi szerződés érvénytelenségének kimondását, a cég tulajdonjogának törlését, az eredeti - adásvétel előtti - állapot helyreállítását. Ennek eredményeként az Andrássy út 47. tulajdonosává újra a kerületi önkormányzat válna.

Az ügyészség képviselője a pénteki tárgyaláson többek között azzal érvelt, hogy az ingatlanok értékesítésére vonatkozó szabályokat megsértette az önkormányzat, például a pályáztatás, nyilvánosság, átláthatóság, illetve az árképzés tekintetében, továbbá az ingatlan eladása közérdekbe is ütközik.

Az adásvétel során garanciális szabályok sérültek, de az önkormányzat sem áll a törvények felett - hangsúlyozta az ügyész. A kft. ügyvédje szerint ugyanakkor az eset jogi megítélését el kell választani a politikai motívumoktól, az adásvétel során pedig jogszabálysértés nem történt.
A másodrendű alperes VI. kerületi önkormányzat jogi képviselője csatlakozott a cég ügyvédjének álláspontjához.

Az eljárás adatai szerint a 139 millió forintos forgalmi értéket képviselő ingatlanért a cég 140 milliót ajánlott, amit az önkormányzat nem fogadott el, hanem 150 milliót kért. Az ENNET ezt az ajánlatot elfogadta, és ennyiért vásárolta meg az Andrássy út és Liszt Ferenc tér sarkán álló épületet, amelyben bérlők, szociális bérlakásokban élők, illetve üzleteket működtetők voltak, akik azóta is ott tartózkodnak, és fenntartják a kiköltözés feltételeként támasztott jelentős igényeiket. Továbbá a műemléki jellegű épületet a tulajdonosnak fel kell újítani, várhatóan sok százmilliós költséggel. Az ingatlan értékét beköltözhető - nem lakott - állapotban mintegy 700 millióra becsülték.

A Fővárosi Bíróságon két hét múlva folytatódik az Andrássy út 47. eladása miatti polgári per.
A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly nyáron vette át a VI. kerületi önkormányzati ingatlanok eladásával kapcsolatos nyomozást a BRFK-tól.

Cikkajánló:

$$2543$$

$$2542$$

$$2541$$