A balatonalmádi strand is megújul

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Uniós támogatással újul meg a balatonalmádi Wesselényi strand, a 190 millió forint összértékű beruházást az unió 40 százalékkal, 76 millió forinttal támogatja a Közép-Dunántúli Operatív Program keretén belül.

Keszey János, Balatonalmádi polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a projekt megvalósításához a város önkormányzata 114 millió forint önrészt ad.

A Wesselényi strand rekonstrukciós munkálatai idén június végére fejeződnek be, akkor adják majd át a fürdőzőknek.

A polgármester tájékoztatása szerint felújítják a főbejáratot, új kabinsor és vizesblokkok épülnek, új világítást, napozóstéget, valamint közlekedő utakat alakítanak ki.

A 2009 őszén kezdődött beruházással egy új szárny is létesül, a strandépület bal oldala pedig új tetőt kap. A balatonalmádi strandon kialakítanak egy korszerű kerékpártárolót és értékmegőrzőt, a keleti szárny 140 négyzetméteres bővítésével pedig animációs foglalkozásoknak is helyet ad a fürdő.

Cikkajánló:

$$2563$$

$$2562$$

$$2561$$