Ukrán befektető a fényeslitkei ipari parkban

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Várhatóan szeptemberben kezdi meg az ukrán Vorskla Steel cégcsoport acélhengermű-gyárának és logisztikai központjának építését a fényeslitkei ipari-logisztikai parkban - közölte az MTI-vel Kálnoki Kis Sándor, a záhonyi térség beruházásainak összehangolásáért felelős miniszterelnöki megbízott egy szakmai megbeszélést megelőzően szerdán Nyíregyházán.

Az ukrán Vorskla Steel cégcsoport már tavaly jelezte betelepülési szándékát a 160 hektáros, építés alatt álló fényeslitke-komorói intermodális ipari-logisztikai parkba, a tárgyalások azonban a gazdasági válság okozta pénzügyi nehézségek miatt megtorpantak. Volt egy kis lassulás, hiszen egy 650 millió eurós beruházásról van szó, amelynek financiális hátterét csak banki hitelek felvételével tudja finanszírozni a beruházó - mondta a miniszterelnöki megbízott.

Kálnoki Kis Sándor közlése szerint az ukrán befektetői csoporttal újraindult a párbeszéd, és remény van arra, hogy június-július folyamán akár a végleges megállapodás is megszülessen. Az óriás beruházás ezer embernek adhat munkahelyet, a hengerműben 2013 elején indulhat a termelés - tette hozzá.

A 32,5 milliárdos, 50 ezer lakost és 16 települést érintő Záhony térségi komplex gazdaságfejlesztési program részeként, 3,5 milliárd forintos hazai és unió forrásból épülő fényeslitkei ipari parkban zajlanak az infrastrukturális beruházások, épül a teljes víz- és szennyvíz hálózat, az út-, az elektromos és az informatikai vezetékhálózat, valamint a normál és széles nyomtávú vasúti pálya.

Az ipari park fejlesztése mellett a megvalósítási szakaszban tart több közlekedési beruházás is: a közel 7,2 milliárd forintos közúti rehabilitáció, a 20,5 milliárd forint értékű vasúti fejlesztés, amelynek során 43 kilométer normál és széles nyomtávú vasúti pálya újul meg, emellett több átrakóhelyet és állomást építenek át. A vasúti beruházások a jövő év közepére, míg a közúti fejlesztések 2011 végére fejeződnek be.

Kálnoki Kis Sándor az MTI-nek elmondta, hogy a tapasztalatok szerint sikeres a térségben tevékenykedő, illetve az ide betelepülni szándékozó kis-és középvállalkozások fejlesztését elősegítő program. A negyven százalékos támogatási intenzitású programban az eddig beérkezett és elbírált pályázatok összértéke meghaladja az 5 milliárd forintot. Ez összeg 2013-ig elérheti akár a 6-7 milliárd forintot is - tette hozzá.

Cikkajánló:

$$2581$$

$$2580$$

$$2579$$