Pénteken nyit a tavaszi Lakásvásár

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Mintegy száz kiállítóval és két szakmai konferenciával nyit pénteken a budapesti Syma csarnokban a 16. Lakásvásár, a vasárnap estig nyitva tartó bemutató az új lakást vásárlóknak, építőknek, valamint a felújítóknak is kínál információt - közölte a szervező Lakásvásár Kft. az MTI-vel.

A bemutató középpontjában az energiatudatos építés áll, ezért a tavalyihoz hasonló Zöld Sziget létesül a vásáron. Itt az energiatudatos, olcsón üzemeltethető épületek tervezői, kivitelezői, valamint az anyag-gyártók mutatkoznak be.

A környezetvédelmi tárca standján valamennyi felújítási támogatással megismerkedhetnek az érdeklődők.

A péntek délelőtti kísérő konferenciát a Magyar Ingatlan Szövetség szervezi, és egyebek mellett a Társaság a Lakásépítésért Egyesület által koordinált Otthonteremtési Program is bemutatásra kerül. Múlt héten, a Construma szakkiállítás konferenciáján ezzel kapcsolatban Bencsik János, a Fidesz lakáspolitikusa úgy fogalmazott, hogy beépíthető a kormányprogramba.

A délutáni konferencia témája pedig környezetbarát technológiák, illetve a tartós építőanyagok bemutatása. Ezt a Magyar Téglás Szövetség rendezi, de támogatja a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium is.

Cikkajánló:

$$2593$$

$$2592$$

$$2591$$