Lassult a lakásépítési engedélyek számának csökkenése

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az idei év első három hónapjában csaknem 4.900 lakás kapott használatbavételi engedélyt, és csaknem 5.600 új lakásra adtak ki építési engedélyt, a használatba vett lakások száma 26, az új engedélyeké 30 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2009 első negyedévében - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A KSH közlése szerint a befejezett építkezések száma 2010 első negyedévében csaknem azonos mértékben csökkent mind a vállalkozói, mind a saját használatra történő lakásépítés terén. A vállalkozások közel 22 százalékkal kevesebb lakást építettek, mint az előző év azonos időszakában. A vizsgált periódusban önkormányzati lakásépítés gyakorlatilag nem történt (14 lakás készült el ilyen forrásból), az építtetők körét a lakosság és a vállalkozások alkották, megközelítőleg fele-fele arányban. Bár az építőipari vállalkozások 23 százalékkal kevesebb lakást építettek fel, részesedésük a tevékenységi kör egészéből 86 százalékra emelkedett, míg a házilagos kivitelezésé 11 százalékra csökkent.

Az új lakások átlagos alapterülete 91 négyzetméter, ami csaknem megegyezik az előző évivel. Az új lakóparki épületben épített lakások száma nőtt, a többszintes, többlakásos építkezések számának csökkenése viszont átlag feletti volt.

Az első negyedévben minden településtípusban összességében kevesebb lakást vettek használatba, mint az előző év első negyedében, és az új engedélyek száma is csak a fővárosban nőtt. A KSH szerint ebben közrejátszik, hogy néhány soklakásos épület engedélyezése 2009-ről erre az évre húzódott át. A fővárosban ugyanakkor kétszer annyi új lakás épült, mint az ország községeiben együttvéve. Az engedélyezett lakásépítések száma a városokban az előző évinek kevesebb mint a felére esett vissza. A használatba vett lakások és az új engedélyek száma csaknem minden megyében csökkent.

A lakásépítéseknek továbbra is több mint fele koncentrálódik a közép-magyarországi régióban.

Cikkajánló:

$$2603$$

$$2602$$

$$2601$$