Alpintechnikával korszerűsítik a panel plusz program szolnoki rekorderét
Befejezéséhez közeledik a szolnoki Tallinn városrész 18 emeletes toronyházának külső szigetelése és festése - közölte az MTI-vel a kivitelező cég vezetője, aki szerint több szempontból is különleges feladat számukra a panel plusz programban résztvevő lakóépületek legmagasabbikának korszerűsítése.
A munkával fővállalkozóként megbízott budapesti
Alpin Szig és Szerkezet Kft. tulajdonosa, egyben ügyvezető igazgatója a
beruházás helyszínén elmondta: jelenleg alpintechnika alkalmazásával,
függesztett állványokról festik az 1970-es évek elején, párját ritkító,
úgynevezett csúszó zsalus technológiával épült toronyházat.
Orbán
Zoltán hangsúlyozta: a most zajló munka csupán egy apró mozzanata a 111
lakásos, több mint 60 méter magas épület korszerűsítésének, melynek
során a cég a panel plusz program keretében 105 millió forintból 6.400
négyzetméter felületen végzi el a toronyház külső homlokzatának,
pincefödémjének és tetejének hőszigetelését, valamint a nyílászárók
cseréjét.
A kivitelezés még a múlt év novemberében kezdődött és
várhatóan 2010. június végére fejeződik be. Ám a teendők nehezén már túl
vannak, hiszen kedvező időjárás esetén két héten belül végeznek az
épület teljes szigetelésével és festésével – magyarázta. A beruházásnak e
szakaszával kapcsolatban kiemelte: ritkaságnak számít, hogy itt a
teljes hőszigeteléshez légáteresztő és a hungarocellnél kevésbé
tűzveszélyes kőzetgyapotot használnak.
„Emellett ez a projekt abból a szempontból is kiemelkedő jelentőségű, hogy legjobb tudomásom szerint a panel plusz program keretében eddig még nem korszerűsítettek hazánkban ennél magasabb épületet” – fogalmazott a vezető. Orbán Zoltán elmondta: az általuk kalkulált költségvetés nyereséget lényegében nem tartalmaz, mert a feladat referenciaértéke hosszú távon reményeik szerint megtérül.
A korábban a panel programon belül felújított társasházak immár mérhető fogyasztáscsökkenését alapul véve – éves szinten legalább 30 százalékos fűtésköltség-megtakarításra számíthatnak a lakók. Ezt az arányt azonban a mostanában elterjedőben lévő napkollektoros rendszer kialakításával még 5-10 százalékkal lehetne növelni – vélekedett a szakember.
Cikkajánló:
$$2622$$
$$2621$$
$$2620$$