Korszerűsítik Nyíregyháza legrégibb távfűtési rendszerét
Az Európai Unió támogatásával korszerűsítik Nyíregyháza legrégibb, 44 éves távfűtési vezetékrendszerét, a beruházás 25 százalékos energia-megtakarítást tesz majd lehetővé a 11 tömbházában lévő 330 lakás tulajdonosának - közölte Gerda István, az önkormányzati alapítású Nyírtávhő Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón.
A 104 millió forintos fejlesztéshez a társaság
52 millió forint uniós és nemzeti forrást használhat fel - mondta a
cégvezető. A korszerűsített szabályozási rendszerrel a távfűtött
lakásokban optimális lesz a hőfelhasználás, s a lakók éves szinten több
mint 4,5 millió forintot takaríthatnak meg.
Csabai Lászlóné, a
város MSZP-polgármestere elmondta: a lakások távfűtésének egyéni
szabályozhatóvá tételét 10 évvel ezelőtt kezdték meg, a 15.638 otthon
közül 14.175-ben így már adott a lehetőség az igény szerinti
hőfelhasználásra.
Az önkormányzati vezető szólt arról is, hogy a
120 ezres nyírségi nagyvárosban a panelprogram keretében 5.570 lakást
korszerűsítettek, további 2.759 szigetelésének pályázatát pedig már
elfogadták. A helyi önkormányzat eddig 2,3 milliárd forintot költött a
beruházásokra, míg a többi pénzt együttesen, mintegy 60 százalékos
arányban az érintett lakástulajdonosok és az állam fizette.
Mikó Dániel, a Nyírtávhő Kft. felügyelő bizottságának elnöke megemlítette: a nagy hőveszteséggel üzemelő távfűtési vezetékrendszer cseréjénél a mostani Északi körúti beruházás az első lépést jelenti. Összesen egymilliárd forintot szándékoznak a csőhálózat korszerűsítésére fordítani, amit a saját erő mellett pályázati forrásokból teremtenek elő.
Cikkajánló:
$$2627$$
$$2626$$
$$2625$$